Nedves falak utólagos vízszigetelése. Falszárítás.


Vízszigetelés, falszárítás. Nedves, penészes falak utólagos szigetelése, szárítása.
MENÜ

Utólagos vízszigetelés, falszárítás

A vízszigetelés hiányosságai

 

Ma már minden építkező tudja, hogy az épületek talajjal érintkező falait úgy kell megtervezni, megépíteni, szigetelni, hogy a talajvíz, talajnedvesség felszivárgását megakadályozzák. A teljes szárazság követelmény a lakóépüeteknél, középületeknél, ezért azokat az épületeket, amelyek tartós emberi tartózkodásra szolgálnak, vízhatlan szigeteléssel kell ellátni.

A meglévő épületek nagy része szigetelés nélkül épült, illetve a korábban beépített vízszigetelés már nem látja el vízzáró feladatát.A 20-50 évvel ezelőtt épült épületeknél a beépített vízszigetelő anyagok mára elértek, elszakadtak, kilyukadtak.
Ne higgyük, hogy új épületeknél minden rendben van. Sorozatban épülnek épületek kidolgozatlan engedélyezési tervek alapján, tudatlan kontárok közreműködésével, minden ellenőrzés nélkül.
A hibás vízszigetelés eredményeként a talajvíz előtt megnyílik az út az építőanyag kapilláris rendszerén keresztül a falak magasabb szintjei felé.
Az ilyen épületek falai eleinte a földszinten, az alagsorban, a pincében nedvesek, ennek következtében az egészségre károsak, a bennük lévő bútorok, tárgyak a penészedés, gombásodás következtében tönkremennek. A nedves falakon tönkremegy a festés, lemállik a vakolat. Mindez egészségre káros lakókörnyezetet eredményez. A házban megnövekszik a páratartalom, nehezebb lesz a levegő, ami amellett, hogy kellemetlen klímaérzetet okoz, veszélyes az egészségre. A kényelmetlenségeken túl a fal vizesedése hosszú távon életveszélyes is lehet, mert az anyag belső nedvességtartalma télen megfagy, a jég pedig, a térfogat növekedés miatt szétmállasztja a falazó anyagot, ezzel veszélyeztetve az egész épület statikai egyensúlyát, és a lakók biztonságát.
A nedvesedés csökkenti a falak hőszigetelő képességét. A párolgás elvonja a hőt, azaz a fűtési energia jelentős része a falazat "szárítására" fordítódik, ami tovább növeli a hőelvonást és a belső tér páratartalmát.
Az épület falainak kiszárításával a fűtési költség jelentősen, akár 40 %-kal csökken.
Vizes, nedves falazat külső, utólagos hőszigetelése esetén csökkentjük a külső párolgást, ezáltal növekszik a fal nedvességtartalma, emelkedik a belső páratartalom. Túlfűtött lakótérben is hidegérzetünk van, nedvesek a ruhák, a hőhidakon a harmatpont magasabb, azaz hamarabb kialakul a penészesedés. A harmatpont az a hőmérséklet, aminél a vízpára vízcseppek formájában kicsapódik. Például egy 22 C fok hőmérsékletű lakótérben már egy 18-19 C fokú tárgyra (pl. hűtőszekrény oldalára, ablaküvegre, ablakkeretre, falra stb.) vízcseppek csapódnak ki, aminek sajnálatos kísérője a penész kialakulása (80% relatív páratartalom esetén).

párakicsapódás, penészesedés
Az előzőekből következik, hogy egy szoba felső sarkában penészedés tapasztalható, az nem csak a hőszigetelés hiányosságára utal, hanem utalhat a fal, padló vízszigetelési problémáira is.

Utólagos vízszigetelési eljárások (a teljesség igénye nélkül):

Az eljárások többsége mélyreható változásokat okoz a falazatban, épületekben.

- A mechanikai folyamat során a falszakaszt átvágják és a falba besajtolnak, vagy beütnek vízzáró anyagokat (bitumenes szigetelő lemez, fémlemez, műanyag lemez, vízszigetelő habarcsok).

A nem kellő gondossággal végzett falátvágás veszélyezteti az épület állékonyságát, statikai egyensúlyát.

- A vegyi eljárás során 10-15 centiméterenként lyukakat fúrnak a falszakaszba és a lyukakon keresztül vegyi anyagot, vegyszert juttatnak, injektálnak a falba.

A nem megfelelő körültekintéssel (szakértelemmel) végzett injektálásoknál, ahol a pórusszerkezetnek egy részét sikerül csak eltömíteni, vagy a felületét hatóanyaggal bevonni a leszűkített kapilláris rendszerben a vízszint az eredetinél magasabbra is emelkedhet.

Mindkét eljárás igen költséges, nem alkalmazható minden építőanyagban, a végeredményük bizonytalan és nem lehet kizárni a későbbi statikai problémákat, egyenetlen süllyedéseket, épületkárosodásokat.

 

Szólni kell a plafonra akasztható búráról.

- A kitalálója homályos magyarázatot ad a működéséről. Szerinte a "készülék" működéséhez szükséges energiát a Föld "gravomágneses erőteréből" nyeri. Miért nem használják ezt az "ingyen" energiát világításra, vagy fűtésre? Kérdezzék meg. Sajnos sok családot tesznek hiszékennyé az érthetetlen magyarázatukkal, akik majd várják a csodát.

Nem ér annyit az egész, hogy tovább foglalkozzak ezzel.

 

A fal nedvesedésének oka:

Az épületek falaiban kapillárisan (a téglák, építőanyagok, vakolat finom részeiben, hajszálfinomságú hézagokon, csövecskéken, pórusokban) emelkedő víz elektromos feszültségkülönbséget hoz létre a fal felső, száraz és az alsó, nedves, talajjal érintkező része között. Ez a feszültségkülönbség növeli a kapilláris vízmozgást, így a víz a falban egyre feljebb emelkedik.
Az elektroozmózis jelensége:
Külső elektromos erő hatására a kapillárisok rendszerén folyadék áramlik át.
Ez fordítva is igaz.
A kapillárison átáramló folyadék elektromotoros erőt létesít.
A fal felső, a fűtött légtérrel érintkező felülete folyamatosan párolog. A falak nedvessége addig a magasságig emelkedik, amíg a vízutánpótlás és a párolgás között egyensúly áll be.


Megoldás

A kapilláris vízmozgás által létrehozott elektromos feszültségkülönbség teljes megszüntetésével a víz utánpótlása annyira lecsökkenthető, hogy a felső, párolgó felületek még a legkedvezőtlenebb körülmények között is leadják a szállított vízmennyiséget, azaz szárazak maradnak a falak.

 

Történet

Az elektroozmotikus falszárítás módszere három magyar feltaláló, Horváth Zoltán, Bicsók Imre és Lipcsey Miklós nevéhez fűződik. A feltalálók az elektroozmózis néven ismert, Rauss orosz tudós által 1807-ben felfedezett fizikai jelenséget használták fel a módszer kidolgozásánál.
Az elektroozmotikus falszárítást 1957 óta alkalmazzák. Azóta több ezer esetben, kastélyok, nagy értékű műemlékek, templomok, színházak, lakóházak stb. szigetelésére sikerrel alkalmazták. Ennek a fizikai törvénynek az alapján dolgoztuk ki a GEOS vízszigetelési, falszárítási eljárást. >>>

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Weboldal készítés ingyen

Asztali nézet